Tudta-e...

...hogy egy fából épült ház élettartama akár 400-600 év?

...hogy Ausztriában és Németországban a lakóházak több mint 30%-a fából épül?

...hogy Amerika, Kanada lakosságának 90%-a könnyű szerkezetes házakban lakik?

...hogy a faépületek hőszigetelése rendkívül jó, és 30-50 % fűtési energiát takarít meg?

...hogy a készházakban lakóknak csökkennek az allergiás panaszaik?

Bemutatkozás

Eredeti szakmám gépész. Kitanultam a szakmát a földszinttől az emeletig (géplakatos, gépésztechnikus, gyártástechnológus mérnök, műszaki tanár). Gyakoroltam fizikai munkásként, középvezetőként, műszaki vezetőként. Abban az időben nem gondoltam volna, hogy egyszer valamilyen szinten kapcsolatba kerülök a faiparral és a faházépítéssel, de hát az élet produkál meglepetéseket. Velem is ez történt.

1971-ben megnősültem. 4 évig szolgálati lakásban laktam, majd elhatároztuk, hogy építkezünk. Természetesen téglaházban gondolkoztunk, ugyanis a kisbéri Téglagyárban dolgoztam TMK - vezetőként, majd műszaki vezetőként. Ez a gyár volt akkor az ország első modern Téglagyára.

Az apósom a BNV-n járt és meglátott egy kiállított faházat, amit hétvégi házként reklámoztak. Emeletes, francia manzárd tetős, domború lambériás, hatalmas ajtókkal, ablakokkal. Azonnal beleszerettünk, és úgy határoztunk, faházunk lesz.

A tervezés és engedélyeztetés simán ment, csak a kölcsön igénylésnél voltak nehézségeink.
Az OTP gyakorlatában ez volt az első eset, amikor faház lakóházként szerepelt az építési terven. Addig csűrtük – csavartuk, amíg beleegyeztek, de a feltétel az volt, hogy a ház jobb és bal oldalát téglafallal takarjuk el. Így kaptunk 100.000 Ft kölcsönt.

A kivitelezést kalákában csináltuk, sok barát segített. Akkoriban ez volt a divat, mindenki segített mindenkinek. 3 hónap alatt beköltöztünk. Az összes költség 194.000 Ft volt bojlerestől, függönyöstől!
Így kerültem kapcsolatba a faházépítéssel. 1975-ben történt mindez, 35 éve. Elmondhatom, hogy az ország első fa lakóházát építettem meg magamnak.

Néhány évvel később megkeresett bennünket egy idős helybeli házaspár, hogy vásároltak egy csehszlovák gyártású MULTI 160 típusú faházat, szereljük össze.

Több ideig tanulmányoztuk a rajzokat, vitatkoztunk, veszekedtünk, mint dolgoztunk, de sikerült. Ez a típus akkoriban nagy divat volt, az országban sokat építettek lakóházként és hétvégi házként.
Kialakult a baráti körön belül egy 5 fős brigád, akik sok éven keresztül szabadidőben, hétvégeken házakat építettek. Ebből a típusból kb. 50 db-ot szereltünk össze.

A rendszerváltás után megszűnt, divatba jött a panelos módszer, aminek a külső burkolata vízálló forgácslap és Dryvit vakolat volt.  Ebből is építettünk nagyon sokat, de fokozatosan kiszorult a piacról, mivel nem elégítette ki az egyre szigorodó építőipari követelményeket.

Rokoni meghívásra Kanadában töltöttem egy hónapot. Itt ismertem meg a pallóvázas építési módszert, amit idehaza kis változtatással elkezdtem népszerűsíteni. A mai napig ezzel a módszerrel készítem házaimat.

Közben az építőipari követelmények tovább szigorodtak. Ma már nem építhet könnyűszerkezetes épületet az a vállalkozó, akinek nincs ÉME (Építőipari Műszaki Engedély) engedélye. Tavaly véletlenül tudomásomra jutott, hogy megalakulás alatt van a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete (KÖHE), ahová sikerült tagként belépnem és ettől kezdve nekem is van ÉME engedélyem.

És jött a gazdasági válság! Előtte munkám volt, engedélyem nem, most engedélyem van, munkám nincs. Ki érti ezt? Szerencsére pozitív gondolkodású vállalkozó vagyok. Reménykedem és remélem, hogy ez csak egy átmeneti állapot.

Hogyan kerültem a fával, faiparral közeli viszonyba?
1976-ban új munkahelyre kerültem, a Kisbéri Építőipari és Szolgáltató Szövetkezethez.  Ekkor léptünk kapcsolatba az Esztergomi Labor MIM gyárával. Elnyertünk egy pályázatot, ami honvédségi kocsik felépítményeinek gyártásáról szólt. A próbagyártások után a Szövetkezet vezetése kinevezett az asztalos üzem vezetőjének. Ettől a naptól kezdve szoros barátságot kötöttem a faiparral. Olyannyira komolyan vettem, hogy közben megszereztem az asztalos szakmunkás bizonyítványt is.

Mindig nagy hasznát vettem a gépész előképzettségemnek, hiszen a faipari gépek is hasonló módon működnek, mint a fémipariak, csak a megmunkált anyag más.
Odáig fejlődtünk, hogy létszámunk elérte a 100 főt (a megye legnagyobb asztalos üzeme lettünk). Árbevételünk a 80-as évek közepén 100 millió forint volt.

A szövetkezet elnökével kitaláltuk, hogy egy ekkora asztalos üzemnek szüksége van az utánpótlásképzésre, ezért először létrehoztunk egy gyakorlati képzésre alkalmas tanműhelyt, majd néhány év múlva az elméleti képzés is megindult Kisbéren egy faipari mérnök kollégám segítségével. Ettől kezdve a helyi Bánki Donát Szakképző Iskola oktatói palettája asztalos képzéssel bővült.

A 80-as években Amerika és Szovjetunió aláírta a leszerelést, ami sajnos a virágzó üzemünk végét jelentette. Így járt az Esztergomi Labor MIM és a Videoton is.

Kényszervállalkozó lettem, így most főállásban építettem a faházakat 3 évig, mígnem egy este csörgött a telefon. A Szakmunkásképző igazgatója kért arra, hogy a volt faipari mérnök kollégám tartósan beteg, helyettesítsem.  Közel 30 évet töltöttem az iskolapadban, de én ott szemben a tanári asztalnál? Képtelenségnek tartottam, de feleségem unszolására elvállaltam. Később kiderült, hogy a volt kollégám tartós betegsége tartós italozásból eredt, így ő ment, és én maradtam.  

Bútorasztalos szakmai tantárgyakat tanítottam 15 évig. Közben 50 évesen elvégeztem a Műszaki Tanárképző Főiskolát. Folyamatosan tanultam a diákjaimmal együtt a szakmai tantárgyakat, de nem alapfokon és mindig előttük jártam néhány leckével. A tanári szakma nagyon nehéz, kevés a sikerélmény. Nem olyan, mint a faházépítés. Itt nap, mint nap lehet örülni, ahogyan épül-szépül, ott talán évente egyszer egy-egy sikeres szakmunkásvizsga alkalmából. Legnagyobb öröm az volt, amikor egy volt tanítványom elvégezte a Soproni Faipari Egyetemet, és abban az iskolában kezdett tanítani, ahol végzett, sőt nyugdíjba vonulásom után ő vette át az osztályomat.

Lassan 3 éve nyugdíjas vagyok, újból főállásban készítem a faházakat, vagyis készíteném, ha lenne...
Nyugdíjasan ismertem meg a számítógépet és az ebben rejlő lehetőségeket. A legjobb reklám ma az internetes megjelenés, a másik a szájhagyománnyal történő terjedés.

Eddig az utóbbi alapján terjedtem, remélem, ha felkerülök a világhálóra, mások is keresni fognak.

Remélem Ön is, aki e sorokat olvassa.

Emlékszem,

  • hogy a Böröczki ősi magyar név ((BÖRÖCK → ágyú vontatására alkalmas eszköz.),
  • hogy ez a név Kisbéren 300 éve létezik,
  • hogy keresztneveimet a két nagyapámtól kaptam,
  • amikor petróleumlámpa mellett lapozgattam a mesekönyvet,
  • hogy három évesen igazi fűzős focit hozott a nyuszi,
  • amikor estig rúgtuk a labdát,
  • a földes szobára, ahol felnőttem,
  • hogy jó tanulóként szakmunkásképzőbe mentem,
  • amikor 18 évesen fakofferrel határőrnek vonultam,
  • amikor 27 hónap után leszereltem,
  • a boldog legényéletre,
  • hogy a labdarúgás kitöltötte az egész életemet,
  • amikor 30 évig koptattam az iskolapadot,
  • amikor munka mellett technikus, majd mérnök lettem,
  • amikor családot alapítottam,
  • amikor megszületett a két fiam,
  • a küzdelmes évekre, amíg fiaim felnőttek,
  • amikor az ország első fából készült lakóházát megépítettem magamnak,
  • a további 200 – minden nehézségére, örömére,
  • a Moszkvai olimpiára,
  • amikor 45 évesen tanítani kezdtem,
  • amikor 50 évesen tanári diplomát szereztem,
  • hogy életemet a munka, tanulás, sport hármasa töltötte ki,
  • amikor nyugdíjba mentem,
  • hogy gazdasági válság!
  • amikor beléptem a Könnyűszerkezetes Házépítők egyesületébe,
  • hogy azóta biztonságban érzem magam,
  • hogy 60 évesen nem ismertem a számítógépet,
  • amikor megírtam az első e-mailemet
  • amikor rájöttem, honlap nélkül nem üzlet az üzlet
  • amikor megszületett az unokám,
  • hogy tegnaptól megismerhet akár egy világ,
  • a tartalmas életre, amit magam mögött hagytam.
  • a tanulságra "nem az a fontos, hogy hány év volt az életedben,
    hanem az, hogy hány élet volt az éveidben"

 

Kapcsolatok

ÉMI

KEMKIK

KOHE